Dr. Várnagy Ákos szülész - nőgyógyász

Időpontfoglalás on-line

Időpontfoglalás rendelési időben: +36 20-9-833-948

1973-ben születtem Zebegényben, esztergomi gimnáziumi tanulmányaimat követően a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi szakán szereztem diplomát.

Végzésem után 1998-tól az Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati klinikáján dolgozomjelenleg egyetemi docensként. 2003-ban sikeres szülészet-nőgyógyászat szakvizsgát, majd ultrahang jártassági vizsgát tettem. A klinikai munka mellett tudományos tevékenységet is végzek, ennek keretében 2012-ben PhD fokozatot szereztem, 2017-ben pedig habilitáltam. Számos jelenleg is zajló kutatási projektben veszek részt, köztük tagja vagyok a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratóriumnak is. Ezen kívül a Magyar Asszisztált Reprodukciós Társaság főtitkári, a Humán Reprodukció országos szakfelügyelői posztját is betöltöm és tagja vagyok az Egészségügyi Tudományos Tanács Humán Reprodukciós Bizottságának.

drvarnagyakos.hu

Szakterületem a
meddőség

ezen belül annak teljeskörű kivizsgálása és kezelése, mellyel csaknem 20 éve foglalkozom, több mint 10 éve vagyok a klinikai Meddőségi (Reprodukciós) Központjának vezetője. A központban in vitro fertilizációs kezeléseket, a köznyelvben lombik bébi beavatkozást is végzek. Kezeléseink révén több ezer terhesség létrejöttéhez segítettük a párokat, majd sokuk terhességének gondozásában és szülésében is részt vehettem.
Profilom egyrészt magában foglalja az általános nőgyógyászati vizsgálatokat (pl. rákszűrés, hüvelyi ultrahang), a gyermekvállalás kapcsán felmerülő valamennyi kórkép szükség szerinti vizsgálatát, javaslatot a beavatkozások elvégzéséhez. Másrészt vállalom a rizikó terhességek mellett az általános, rutin terhesgondozás teljes körű ellátását.

Rendeléseim:

  • Pécs: Med&Beauty központ, Hungária utca 34.
    Minden kedden (16-18 óra)
  • Paks: Váci Mihály utca 1.
    Minden hónap 1. és 3. szombat (8-12 óra)

Kezelések

drvarnagyakos.hu

Szülészeti és nőgyógyászati ellátások

Általános nőgyógyászati vizsgálatok

Minden nő számára elengedhetetlen az általános és rendszeres nőgyógyászati vizsgálat. Ez egyrészt egészségmegőrzés és megelőzés szempontjából fontos, másrészt kialakult betegségek időbeni kezelése érdekében jelentős. Ezen okok miatt nagyon fontos minden nő számára, hogy részt vegyen éves nőgyógyászati vizsgálaton.
A vizsgálat során fény derülhet olyan, panaszt nem okozó elváltozásokra, melyek időbeni felismerése szorosabb kontrollt, vagy kezelést is szükségessé tehet.
A rendszeres nőgyógyászati vizsgálat elsődlegesen megelőző jellegű, amely célja a nemi úton terjedő betegségek, illetve a rákmegelőző állapotok időbeni felismerése, diagnosztizálása. Ilyenkor a nemi szervek megtekintéses, manuális és ultrahang vizsgálata történik, szükség esetén szövettani, cytológiai mintavétellel.
A vizsgálatnak fontos része az anamnézis felvétele, mely során a nőgyógyász szempontjából olyan fontos információkra derül fény, mint az utolsó menstruációs vérzés ideje, esetleges terhességek (szülések, vetélések), műtétek, betegségek, gyógyszerszedés (pl.fogamzásgátlás). 
Ezt követően a vizsgálat eredményét megbeszéljük és a további teendőkkel kapcsolatos konzultációt végzünk.

Pécs

Med&Beauty központ, Hungária utca 34.

Minden kedden

16:00 - 18:00

Paks

Váci Mihály utca 1.

Minden hónap 1. és 3. szombat

08:00 - 12:00